2008 október 11. | Szerző: SorCieRe
Igen, tényleg valami új vette kezdetét. Ha később a valóságban nem is, bennem mégis. Vagy mégsem??
Ma hajnalban történt. Volt egyszer egy eleven kislány, akinek volt egy nagyon jó barátja. Ez a barát először csak játszótárs volt, aztán a kislány kicsit nő(bb) lett, a jó barát meg kicsit férfi(bb). Eltelt pár hónap. Egy hete a kislány-nő észbe kapott, s rájött, ez komoly dolog. Leültek hát ketten egymás mellé, mint a jó gyerekek, és beszélgettek. Kislány meg a jó barát. Összevesztek.Mikor haza sétált a lányka, már nagylány volt, egy összezavart nagylány-nő.
Szalmabábú lett belőle, az elevenség eltűnt, kifordult magából, kedvetlen volt sokszor, az arcáról leszikkadt a mosoly és a nevetés ,átadva helyét a lefelé görbülő ajkaknak.
A napok teltek és ők nem beszéltek egymással. Aztán az internet hálójába akadtak egy helyen mindketten, és újra el kezdtek beszélni. Már nem kislány volt és nem kisfiú, hanem nyílt, szókimondó, őszinte, egyre merészebb fiatal mindkettő. Helyre jöttek dolgok, részben.Sosem voltak még ennyire pirulás nélkül őszinték egymással.Nem ment szemtől szemben.
Az az utolsó bekezdés, amelyben a fiú pirulás nélkül felidézte, hogy neki mit jelentett egy régen elmúlt estéjük, hogy milyennek látta a lányt, milyennek érezte, az tette nővé a lányt. Akkor érezte, hogy ő is tud igazán az lenni. Valakinek a szemében.
Leradírozták a görbülés a szája sarkából és visszafestették a mosolyt.
Azóta is fenn van.
Ám végszó még nem hangzott el.
nemvoltkedvemodafigyelnimitírokéshogyan
2008 szeptember 20. | Szerző: SorCieRe
bárcsak tényleg nyernék.ha lottóznék.kéne.elhúznék a tökbe innen. nincs többet baszogatás, láthatás két hetente egyszer, családi ebéd, vagy beugrom azt annyi. nem baszogat senki h miért nem ellenőrzöm a mailjét és miért nme tudom gyorsabban küldeni a mailjeit(miért nem tudja megtanulni már h h kell???) miért nme érkezett me ga mail, tuti én rontottam el.jah miattam kell új dvd lejátszót venni, mert azt is elrontom.és nme mosogatok pedig anyámnak fáj a feje. és ne merjek kétszer mosni, sőt egyszer se nagyon mert kurva magas a vizszámla.nem számít hogy két hete nem tudtam gatyát mosni, és hoyg akkora a szennyeskupac hoyg kifolyik a fürdőből.innentől anyám ellenőrizni fogja koszose eléggé a cuccunk. jah és köszi napelem….nincs több fürdés, gyors zuhany és huzás kifelé, mert állitólag az a számla miattam magas.nem számit hogy nem is voltma itthon két hetet. miért nme tudom teljesen felhuzni a redőnyt a szobámban, miért kell 10cmt lelógni, nem kap elég fényt a növény ésakkor mine kakarok növényt oda és különben is miért akarok félhomályban élni.jah és az ajtóm teljesen legyen kihajtva mert nem megy be a meleg. azér a húsz centiért is le vagyok baszva mert ugy felejtettem. nem is fűtünk. jah aztis csak miattam kell mert holazistenbe tudtamigymegfázni. és különbenis miért bezsélekvissza, majd jól megkapom.pedig már nincs is kedvem visszabezsélni se, meg se védeni magam. jah és miért vágok rossz képet.bazz meg már az ábrázatom se tetszik. ha az ember egy nap alatt 200 zyepit fogyaszt 5 liter teát, egy orrcseppet és igy is folyamatosan köhög, hogy nme tud két kortyot egybelenyelni akkro talán nem fog mosolyogni.na ja de én mégis.mertem énekelni.fogjam be, idegesítő. csodálkoznak ha az emebr azo ntöri az agyát hova meneküljön.jah meg ha egyiket szivja a másik után. és ha arról fantáziál milyne jó is lenen most a papa 50 fokos almapálinkája.de nincs.miért nme maradtam ongán.baszki.inkább segítek pálinkátfőzni és szórakozom jókat meg tyukokat etetek vagy akármi mint hogy apám basztatását hallgassam mert nem vagyok tökéletes, és anyám nyávogását aki klimaxol és még a feje is fáj és ilyne kriptásat játszik és ha nem hallom tőle husszor a nevemet akkor egyszer se. köszönöm szépen. ezután a kis aranyos szövegem után, jelentem HP lettem. meneküljetek előlem, miket vagyok képes leirni. |
Láttál már lepkét fájni?
2008 szeptember 9. | Szerző: SorCieRe
Annyi mindenen gondolkoztam mostanában.
Az emberek miért bonyolítják az életet? Miért kell ennyire nehézzé tenni? Csak az idő és az egészség megy el vele. No, meg a jó kedv, az az értékes jókedv. Mennyire keveseknek van jókedve, figyeltétek már? Tulajdonképpen csak megszokásból mennek, jönnek szembe, kifejezéstelen arc, kattog az agyuk, örülnek, talán- lehet-, de ez olyan megszokás. Szerintem legalábbis. Igazán örülni, felhőtlenül örülni a gyerekeket látni, meg a fiatalokat, persze itt is van kivétel. Pedig örülhetne mindenki.
Áh, baromi nehéz. Nehéz örülni mindenféle apróságnak igazán, ha közben meg úgy érzed, semmise jó, mert épp nem jönnek össze a dolgok, mert szétesel lelkileg, megőrülsz, mert nem hallgat, nem lát meg senki. Csak magunkkal foglalkozunk. Rossz, mert a munka nem jön össze, a hivatal lótúrót se intéz, vagy évtizedekbe telik, miközben te már szétidegelted az agyad. Nem halad semmi, az idő csak telik és úgy érzed, elpocsékolt az egész.
Ráérünk, nem?Nagyon,tényleg. Időnk, mint a tenger, az élet hosszú. Főleg, ha eljutsz oda, hogy naponta 1 doboz cigit pöfékelsz el, mert ez legalább segít. Röhej, miért segít? Nem tudom, de segít.
Ha nincs más, ez van. Nekem. (Gyerekek, ne utánozzatok,egyáltalán nem jó,csak én hülye vagyok.)
Ilyen az, amikor valaki szétesik, és már az se segít, ha megpróbálja leírni, vagy elterelni saját magát a jó irányba. Azért, mert nem tudja kiírni, s mert csak még rosszabb.
Pedálozunk, pedálozzunk
2008 augusztus 26. | Szerző: SorCieRe
Megint egy új nap. Olyan lassan vánszorognak azok a nyavalyás napok. Máskor bezzeg meg úgy tűnik, hogy túl gyorsan telnek, ami igaz is, igazából nagyon gyorsan peregnek, csak néha van olyan, hogy úgy érzem, lassan telik az idő, mert annyira várok valamit.
Jelen pillanatban azt, hogy biciklire pattanhassak, és ne itthon üljek.
Aham, nem gondolná senki, ugye? A gyerekek 14-15 évesen bicikliznek, akkor számít ez menőnek, módinak vagy micsoda. Hát rám, rám jött a biciklizhetnék, Sophie-t is rávettem, és rájöttünk ez mennyire jó, így húsz felett. Ugyan már, a biciklizés nem korhoz kötött! Sőt, igenis többet kéne bicajozni, hiszen sportolsz, ami jót tesz az egészségednek, szervezetednek és nem mellesleg nem szennyezed a környezeted se. Mondjuk ez ránk nem mondható. Már csak azért se, mert ha nem biciklizünk, akkor gyalogolunk, tehát környezetet nem szennyezünk így, viszont szennyezünk úgy, hogy az a hosszú, parázsló, füstöt eregető izé, az a bicajon is a kezünkben van néha. De főként magunkat szennyezzük.
Röhögtünk is rajta- persze, koránt sem annyira vicces- hogy az egészséges életmód a károssal együtt: biciklizés közben cigizünk. Röhejes.
De hát, egyszer élünk. Szeretem azt csinálni, amit akarok, és jelen pillanatomban- annak ellenére, hogy állítólag felnőttnek kéne lennem, én húzok a gyerekkor felé-minden ökörségben benne vagyok és élvezem, kiélem magam. Mikor, ha nem most?
Szóval, most várom, hogy Sophie szóljon, tekerhetünk. De amúgy ez is csak időhúzás, mert igazából a holnapi napot várom, már annyira, hogy tegnap azt hittem kedd van. Jó, oké, nyáron a sok programolásban elvesztem az amúgy mindig tökéletes időérzékem, és sokszor nem tudom pontosan milyen nap is van. De rá szoktam jönni magamtól. Viszont tegnap nem sikerült, így rá kellett kérdeznem, hogy mégis melyik napot írjuk. Elkeserítő volt, hogy még csak hétfő van.
Jaj és hogy miért is várom a holnapot? Mert holnap megyünk kicsit tombolni. Pontosabban, Sophie-val nagyon rég nem buliztunk együtt egy nagyot, nem rúgtunk ki a hámból, nehéz volt rávenni idén- ő már túl felnőtt és fáradós:P- és holnap megtáncoltatom, ugrálunk egy nagyot. Álmival kísérve. Ah, vele se tudom, mihez kezdjek, no, ez már egy másik történet, amiről még magammal is utálok beszélni. És lehet, jönnek Osziék is, Nono örömmel egyezett bele, hogy a távollétében együtt bulizzunk. Ő majd a hétvége felé jön haza, már úgy várom, annyira rég láttam és olyan rég koncerteltünk együtt.
Szeretném, ha ez a szerda sok gondot megoldana. Utána hozzám jövünk lecsengeni. Fordulópont lehetne, Álmival kapcsolatban, csak le kéne vele ülni, és végre nem félni, megbeszélni a dolgokat. Hiába, pocsék nehéz lesz, és nem hiszem már most, hogy lesz rá alkalmam, alkalmunk és egyáltalán sikerül-e. Tekintve, hogy már többször nem sikerült, mert a szó szoros értelmében kerülgetjük a dolgot, mint macska a forró kását.
Majd tudósítok a szerdáról.
Ahogy nagybátyám mondaná: Halál a májra este lesz, mi?
Lehet, hogy nemcsak májra, hanem szívre is fog az menni…
2008 augusztus 24. | Szerző: SorCieRe
Nyertüünk. Én tudtam. A vízipólós fiúkban mindig lehet bízni. Őket meg szoktam nézni.
Sajnos a többiekből már kiábrándultam. Szerintem sokszor bénáznak, és azon csak felidegesítem magam. A fiúk is néha feldühítenek, de azért mindig „kiengesztelnek”. J
Aztán vége is az Olimpiának. Sophie már a kezdet előtt megmondta, hogy ez nem a mi Olimpiánk lesz. Hát igaza volt. Ez van, majd legközelebb. A 3 is szép, no meg a többi.
Na ennyit, most tőmondatokban jegyzetelést fogok ide gyártani. Túl korán van a szövegeléshez, az éjszaka megy nekem.
Hm
Az elmúlt héti napok száma, amikor nem találkoztunk Sophie-val:0.
Csak kétszer aludtam náluuuk. Heheh, de ő is itt volt nálam két napotJ
És kiakadt, amikor húgommal szokásunkhoz híven hajnali kettőkor nekiálltunk kajálni. Mindig akkor vagyok éhes. Már évek óta éjjel kajálok. Húgom meg most szokott rá.
Két napja is este bejött a szobába, ledobta magát az ágyra és közölte, hogy éhes. Mondom, én is. Hát együnk. Nagy átbeszélés után eldöntöttük, hogy ő hozza be a kaját és én viszem majd ki. Kolbászevészet éccaka. Ez szokott lenni.
Sophie kiakadt, vagy 5 percig csak azt ismételte, ti nem vagytok normálisak!
Aztán csak beszállt és konstatálta, hogy nagyon jó az éjszakai bűnözés. Neki bűnözés. Ő fogyózna, mi viszont húgommal inkább hízókúrán vagyunk az éjszakai zabálások ellenére is.
Juno megnézése: nem tudom megszámolni.
Elszívott doboz cigik száma: 1 és fél.
Alkoholivás: nem is sokszor és mértékeletesen. Sört persze mindig.
Alvással töltött órák száma: több,mint ami még normális.
Hajnalban kelések száma: Abnormális! 3szor keltem 10 óra előtt.Persze nem magamtól.
Ordítozás és régi barátnők ribancozása: 2 –szer
Sírós este a héten: 3szor
Romantikus film végig szenvedése, majd elviselni Sophie sóhajait és ölelgetését: csak 1!
Agykifacsarodás, vagyis a jövő és család -fantáziálás: 1 Tegnap!
Sophie kezdteee(!), hogy egymás mellett lakunk, s a gyerekeink járni fognak és mikor ki vigyáz a másikéra és váááááá ez hülye. Meg én is. Nem szabad ilyesmit.
Bicikli kihámozása a pincében a festékes cuccok mögül (és meg szereléése): 1
Anyámra rászólás, hogy túl sokat hisztizik: 2
A harmadikat apámtól kapta. Megérdemli.
Hm Valakinek a hiányolása: 1, de az sokszor
Ugyanennek a valakinek a fenébe kívánása: 1
De az nem tartott soká.
Így visszaolvasva, nem olyan vagyok, mint egy röhejes, naiv, a semmikkel foglalkozó kis tinilány? Sajnos azt hiszem, ez olyan. Mi történt velem?
Boszorkányok éjszakáján
2008 augusztus 22. | Szerző: SorCieRe
Véres a hold. Boszorkányok éjszakája van. Már pezseg a vérem, hacsak meglátom.
Komolyan. Boszorkány vagyok. Sophie azt mondat, ahogy ültünk a betonon, néztük a csillagokat meg a Holdat, hogy kezd félni tőlem.
Emlékszem, amikor pár éve éjjel éjféli koktélozást rendeztünk, boszorkánykoktélozást. Mint az Átkozott boszorkák című filmben, onnan vettem. Azt hiszem ott váltam tényleg boszorkánnyá. Bár páran ezt vitatnák, mondván, tulajdonságokban és kedves kis gonoszkodásaimban ez már ott volt.
Külsőre csak nem rég vagyok boszorkány, állítólag.
Tényleg még a séta is más hazafelé, ha véres a Hold.
A legtöbb ember fél éjszaka, Sophie sötétedés után retteg szinte, mindig inkább megpróbál rávenni, hogy aludjak nála, csakhogy ne kelljen egyedül hazamennie. Na, ez gonosz volt.
Én viszont élvezem. Imádok éjjel mászkálni. Nincs senki az utcán, jótékonyan el is rejt a sötét, fura árnyékok vannak, a fák, ahogy rád hajolnak, csodálatosak a csillagok, ha telihold van még inkább gyönyörű minden, és olyan csend van.
Jahm és rengeteg a süni itt, nem telik el este anélkül, hogy ne rohanna keresztbe egy egészen közel, előttem.
Akárcsak Margitszigeten, ott is baromi jó éjjel. Persze fel kell öltözni rendesen a legtöbbször, mert odafagysz valahova.
Ugyebár, kedves fiúk. Akik megjegyzem, sosem öltöznek fel rendesen, és mindig befagy a seggük lyuka.
Persze mennyire jó érzés, ha te kissé dideregsz és van egy erős fiú, aki meg átölel, és felmelegít. Sok fiú kályhaként is üzemel. Komolyan! Már ha csak mellette ülsz érezni, árad belőle a meleg. (hehe sok buzi) Jó, ez megint szemét volt.
De tényleg.
Buli van. Az egyik jó barátommal sokszor húzzuk egymást. Ez néha tettlegességig fajul, na nem kell komolyra gondolni, csak fejbe vágom, vagy oldalba, vagy ahol érem. Igazából nem fáj neki. Persze nem marad szörnyűséges tettem megtorlatlanul, s mivel ő erősebb, nem is tudom…néha rosszul járok. Agyon csikiz. Tudod milyen az? Egy olyan embernek, aki bepisil ha túlcsikizik? Kínzááás.
De nem mindig van ez így.
Elkapott, már sikítottam, hogy ne bántson, aztán hirtelen aranyosba váltott a hangja és átölelt.
Megfordított és átölelt. Nem tudtam mit csinálni. Annyira jól tud ölelni. Olyan meleg és biztonságos az egész. Érezted már úgy, hogy „örökre így tudnék maradni”?Én éreztem akkor. És azóta többször, amikor megölel. Már tiltakozom, mert érzem valahol, itt valami nem jó. Mármint, ez az ölelés túl jó, ahhoz, hogy szokványos legyen, és nem lenne jó, ha függővé tenne. Nem is lehetnék az. És nem vagyok plüssállat, akit csak úgy megölelsz.
Mert gondoljunk csak bele. Én nem vagyok ahhoz szokva, hogy a barátok ennyiszer megölelik egymást. Akkor ez most mi? Félek tőle.
Tudja ezt valaki? Mit lehet ilyenkor tenni….
Haljak meg és a világ is haljon meg
2008 augusztus 20. | Szerző: SorCieRe
Ezt most nagyon nehéz újra írni. Kivételesen lusta voltam menteni, és naná, hogy valami történt és minden huss. Idegesítő. Főleg, hogy még egyszer ugyanazt a lelkiállapotot nem fogom elérni.]
Aha tűzijáték, aha változás, aha jó irányba. Lótúró.
A terv szétfoszlott. Köd. De majd úgyis visszahozom. Csak idő kérdése.
Hát azért ez a sok aha, mert nem volt tűzijáték, a változás meg nem jó irányba történt. Hacsak azt nem vesszük jó iránynak, hogy nem vettem cigit. Tűzijáték meg volt, csak én nem voltam ott.
Kifejtés? Megy.
Első felvonás. Tűzijáték.
Úgy volt, megyek. Aztán megingatott az, hogy Sophie viselkedéséből azt olvastam ki, hogy nem kellenék én annyira oda, kihagyna, más társasággal tervezte az esti tűzrakéta lesést. Ami persze nem gond, csak akkor miért nem mondja, hogy héhahó, bocs, de most mással mennék. Okés, legjobb barátnőtől ez eleve rossz. De hát ez van, ezt kapom, ezt érdemlem.
Pontosítok. Jött üzenet tőle, amire válaszoltam, a fentiek tükrében, hogy én már nem vagyok biztos ebben a kimenetelben az este. Azt vártam, hogy megkérdezi miért vagy elkezd győzködni. Nem mondom, győzködéssel valószínűleg elmentem volna mégis. De mekkora egy számító dög és naiv idióta vagyok! Nem mondott semmit, csak hogy okés, és elköszönt.
Ennyi. Ez gyomorra ment, fáj. Ez volt azt hiszem az utolsó kis csepp abban a pohárban, ami csurig volt már nálam. Néha sajnos előfordul nálam is, bármennyire tűnök nyugodtnak. Igazából az utóbbi időben labilis a lelkiállapotom, csak senkinek nem reklámozom.
Második felvonás. Változás.
Jó, hát belenyugodtam, hogy nem megyek. Aztán eszembe jutott- én hülye- hogy Álmi se hívott már egy ideje. Nem volt szó róla, hogy együtt lessük a tűzijátékot, nem is ezt vártam, csak hát…ő szokott érdeklődni, jelentkezik, és most sehol senki. Persze, hozzászokik az ember, hogy igazából egy kalap szart se ér, és mindenki eltűnik körülötte. De kérdem én. Mit rontottam el? Mit csináljak? Én tudom, hogy elég elviselhetetlen tudok lenni, de a barátaim ezt eddig elviselték.
Fujj, és mennyit panaszkodok. Csak azt. Tipikus magyar vagyok- ahogy szokták mondani.
Utálom magam.
Szóval ennek a második felismerésnek a szikrája azon nyomban lángra lobbantotta az én papírlelkemet. Egész délután sírtam.
Alig tudtam, hogy elrejteni.
Aztán meg bejött még egy kis fősulis baki, gond, ami aztán olaj volt a tűzre, komplett csődnek éreztem az életem. !Nagy szó, hogy már múlt időben beszélek. Bár..na jó, inkább ne menjünk bele megint.
Összefoglalva, a változás pocsék irányba ment, tekintve, hogy jelenleg bármikor elsírom magam bármi kis kósza rossz gondolaton.
Borzalmas érzékeny lettem, nem tudom mi történt velem, de nagyon nem tetszek magamnak.
Annyi ember van, akiknek tényleg, igazi problémáik vannak, én meg kikészülök ilyen kis semmiségeken.
Papírlélek. Úgy érzem egyedül maradtam. Anyámmal csak veszekszek, nem viselem el. A barátaim elkerülnek lassan. De nem is fogok csodálkozni.
Most már csak azt nem tudom, hogyan fogok reagálni, legszívesebben begubóznék, és előjönne megint az ’antiszociális korszak”. De hogyan, ha közben meg Sophie elvileg jönne hozzánk? Ha jön, szemét leszek vele, ismerem magam, ah, rossz a kedvem, s nem is vele van gond, neki elnézem. A semmit.
De mit mondjak neki. „Hahó figyu kiakadtam, hogy Álminak nem hiányzok. Szerinted holdkóros lettem?” Ez felér egy szerelem vallással nála. Na, még csak az kéne.
Nem akarom. Azt akarom, hogy hagyjon mindenki. Nem megyek sehova, kikapcsolom a telefonom.
Undorító, hogy sajnáltatom magam.
Már látom, hogy küzd a két énem. A papírlélek és a kemény jégszív, aki szerint, nekem egyedül is menni fog, nem kell senki, és úgyis lesz a suliban.
Ah, te szerencsétlen, ha a legjobb barátaid se viselnek el, hogy feltételezheted, hogy a következőek nem adják majd be a kulcsot rövid úton?
Egy biztos. Nem akarok emberek előtt sírni. Bár el tudnám viselni, ha Álmi előtt kicsordulnék, ő meg olyan rendes és gyengéd lenne, mint szokott lenni, és hiába akarnám ott hagyni, megfogna és átölelne, és akkor egy pillanatra minden helyre kerülne. De csak egy pillanatra. Én meg szidnám magam, hogy már megint eleresztettem, közben meg tartanom kéne magam és a számat. Főként ez utóbbit.
Miért nem szeret engem senki. Ilyen aranyos kis dolgokon törtem az agyam, miközben sírásom kibuggyanásának elkerülése végett kimenekültem az utcára és elmentem sétálni, hintázni.
Ugye hogy nem vagyok normális?
Reggelre jobb lesz.
Egy jó dolgot azért jóváírhatunk.
Nem gyújtottam rá séta közben.
Igaz, nem is tudtam megállni a sírást, pedig, ha rágyújtok, biztos tudom tartani magam.
Stresszoldó. Ez nagyon igaz. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy igenis rágyújtottam volna, ha nyitva van a boltom, de nem volt, mert ünnep, és én meg lusta voltam másfelé keresni dohányárut, hogy szennyezhessem magam.
Inkább elkönyveltem, hogy akkor most legalább szünetelünk.
Ez se igaz.
Várom a fejleményeket. Saját magamat figyelni unalmas dolog. Biztos megkepő lesz:
Tűzijátékkal belőlem is elszáll valami
2008 augusztus 20. | Szerző: SorCieRe
Indul a mandula a tűzijátékra. 2006 után azt mondtam, a következő 10 évet kibírom tűzijáték nélkül, talán nem ott akarok meghalni. Még élénken él bennem, milyen is volt a Petőfi híd alatt ázni a térdig érő vízben. Nem értettük, hogy az emberek mit sikítoznak, hisztiznek, pánikolnak. A gyerekeket majdnem összetaposták.
Furcsa
egy állatfaj vagyunk. Mi akkor igencsak „gyerekebbek” voltunk, mint most, mégis pánik nélkül le tudtuk bonyolítani a túlélő hadműveleteket.
Szóval, ma kimegyünk. Persze előtte bedobunk egy-két sört, a lassan nekem már szokásossá vált helyen. Csak, most nem a szokásos társasággal. Ah, na máris kezdem. Ezt most kicsit töröljük, ez lesz a változás, ami a bevezetőben is ott van fenn, húhhúú, nem jártatjuk az agyunkat ezen, és nem kombinálunk!
Annyira nehéz az észjárásom! Miért van az, hogy mostanában, nem tudok magamra kényszeríteni dolgokat? Eddig úgy volt, ha egyszer ezt így gondolom, és ez így lesz jó, akkor kész, akkor az van. Most meg folyton a rossz irányba jár az agyam.
Sétáltatok már egyedül éjszaka? Zenével a füledben persze. Akkor tényleg el lehet tűnni a másik világba, a sajátodba. Ez most csak eszembe jutott. Rendszeresen ezt csinálom. Az a kedvencem, amikor a hegyről kanyarodok le, s épp hogy a lejtő alján meglátom a gimit. A dombtetőről látni a város fényeit, az utcákat, ahogy szabályosan futnak végig a lámpák bennük, közben pedig az utca fái jótékonyan eltakarnak. Olyan tündérien érzem magam, mármint, mintha egy láthatatlan tündér lennék, aki betévedt az erdőből a városba és annyi ideje van, mint a tenger. Nem kell semmire gondolni, gondok, iskola, munka vagy akármi. Csak kikapcsolsz és élvezed az estét, a meleg levegőt, a látványt. Nem is kell zene. Ha csend van, még érdekesebb.
Erre azt mondaná sok ismerősöm, te nem vagy normális, meg hogy zárlatos vagyok.
Mint amikor unokatesóm a kemény 4 évével közölte az apjával, hogy „Nem én vagyok zárlatos, hanem te!”. Ilyeneket tudnak már a mai 4 évesek. Jobban mondva 4 éves „főnök” típusok. Az óvoda rémei. De imádom az ilyet, ha eljutok oda, hogy gyerekem lehessen, akkor fiút szeretnék elsőre és ördögfiókát nevelnék belőle. Persze, csak amíg kicsi. Másznánk fára, építenénk bunkert és sok-sok csínnyel bombáznánk aput.
Jesszusom!Már megint hol jár az agyam, tényleg beütött valami. Apa…ki????Hol??Mi??Hol élek? Nem vagyok normális, néha jól meg kéne rázni, hogy észhez térjek.
Tényleg zzzz zárlat van.
Jobb ha ezt később folytatjuk.
Elvesztem a hurrikánban
2008 augusztus 19. | Szerző: SorCieRe
Ez az egész hétvége jónak ígérkezett, vártam! De tudtam, előre, hogy ezért az élvezetért kapni fogok. Igazából nem szokott érdekelni. Megéri. Általában, bár nem tudom.
Miért kell mostanában mindig rájönnöm, hogy elegem van anyámból? Hogy el akarok költözni, és egyedül lakni? Mindig arra a következtetésre jutok, hogy bizony elérte a klimax. Persze, ha a haveri, baráti körömet nézem, az én szüleim fiatalnak számítanak, és mindig csodálkoznak és irígyelnek érte. Kijelenthetem, hogy bizony anyám kezd öregedni, de nagyon, gondolkodásilag. Csak azt nem veszi észre, hogy a lánya felett már igencsak nem kéne anyáskodni, hiszen téérj észhez, (!) végülis felnőtt vagyok, még ha nem is nagyon szeretnék az lenni. Igazából nem sok mindenre megy, csak arra, hogy nem is figyelek már rá, hogy mit ordítozik, mi nem tetszik neki. Egyszerűen azt éri el, hogy menekülök a közeléből, hogy még kevesebbet vagyok itthon, jah és ha itthon vagyok nincs kedvem hozzászólni.
Érdekes, mióta nincs nagy stresszelés –kivéve anyám felől- azóta apám is normális. Ő volt mindig a normális. De mostanában ő is összeszólalkozik anyámmal. És igaza van. Mert folyton nyafogás van. Ki bírja azt?
Ah de hagyjuk ezt. Ki vagyok én, hogy bíráljam a saját szüleimet. Neki kis megvan a saját gondjuk. Mondjuk, speciel nem tudom, anyámnak most mi, szabadságon van már jó ideje. Azzal tölti az idejét, hogy idegesíti magát rajtunk, és mindenfélét ránk fog. Nem is tudom, mit akar… már a húgom is lassan felnőtt, ehhez képest teljesen ráül. Unja magát egyedül a szabadságban-apu dolgozik- és azt hiszem, azt akarja itt legyünk. De hogy miért az rejtély, ugyanis nem beszélget velünk, tévézik a szobában egész nap. Csak ordítozni jön néha ki.
Én meg megint össze-vissza beszélek. A megtorlás.
Igen, a jó hétvége után, amikor csak ketten laktunk itt. Leszámítva a haverokat, barátokat, akik két napot azért itt lézengtek.
És most jön a visszavágó, a jóért.
Számítottam rá amúgy. Ilyenkor, ha hazajönnek anyáék, minden szart észrevesznek, ami kicsit is nem stimmel, vagy nem ott van, ahol előtte. Jobban mondva, anyám. Nem részletezem, legyen elég annyi, hogy mivel nem sokat aludtam, hétfő délután-kora este bealudtam dvd-zés közben. Arra ébredtem, hogy anyám nem túl szép kifejezéseket használva ordít velem, hogy milyen koszos ez meg az, és förtelmes, hogy nem lehet itt hagyni ránk semmit, és mit csináltunk és blabla. Nem tudom miről beszélt, igazából már amikor az első káromkodást meghallottam visszacsuktam a szemem és próbáltam tovább aludni. Undorító az ő szájából hallani a „kurva élet”-et. Miért van az, hogy a szülők közül többen azt hiszik, ha a gyerek felnőtt, utána már nem kell visszafogni magukat és nyugodtan beszélhetnek csúnyán?
Nekem mocskos szám tud lenni, de azért én mégiscsak gyerek vagyok valahol még eléggé, illetve hát csak a koromból kiindulva vagyok elvileg felnőtt. Ízlés romboló, ha az ember ennyit látja az anyát kurvázni.
Jah, amúgy meg kitakarítottunk, vagy kétszer, szóval el se tudom képzelni, mi az, ami koszos. ŐŐő nem takarít ennyit egy héten! De most muszáj volt belekötni mindenbe. Akkor pont.
Azt hiszi, érdekel? Hagyjon már. Többet kéne buliznia a barátokkal, meg aludnia. Majd szólok apunak, hogy dobjanak össze megint egy kerti partit és akkor majd anyám is rájön, hogy nem baszogatni kell az embereket, hanem szarni kicsit mindenbe és élvezni, ami van.
A másik szar dolog. Az még a hétvégével kapcsolatos. Kissé úgy érzem, bizonyos emberek szórakoznak velem, vagyis. Áh. A jó barátaim közül. Már olyan kevesen vannak, sőt nem is tudom, ezek után talán csak Sophie. De lehet, hogy én vagyok hülye. Úgy éreztem, szórakozásra jó vagyok, mint egy tárgy, mondtam is, hogy nem vagyok plüssállat, aki ha épp kedved van, megszorítasz, megölelsz, és nem engedsz.
Vagy én vagyok érzékeny. Még mindig. De hogy van az, hogy valaki, ha buli van, vagy esti lazulás, akkor néha úgy dönt, meg akar ölelni, és majd’ magához láncol, hiába tiltakozol. Persze, én se vagyok érzéketlen, van amikor, nem tudok tiltakozni, jól esik. De nem különös, hogy ez normális helyzetben nincs? Eszembe jutott, hogy talán csak akkor, ha alkohol jut a szervezetébe? Na, nem sok, csak egy kicsi is, ezt úgy értve, hogy mondjuk egy sör, ami nem hat rá. Ilyenkor jó vagyok.
Őszintén szólva kissé olyan érzésem van, mintha valami ribanc lennék, aki egyébként, azt hiszi jó barát, és ilyenkor, hát nincs ott más közeli ismerős lány, akkor majd rajta kitöltjük a csajhiányt ennyivel, utána úgyis el van felejtve.
Én mindig szembe kérdezek, annak, az embernek, akivel a baj van. De ilyenkor hogy? Úgyis azt mondja, hogy számítok, és hülye vagyok, és kiakad magában, hogy ennyire nem értjük egymást. De mit csináljak, ha nekem ez akkor is bizonytalan? Hogy nem érzem, hogy barátnak tart, hogy nemcsak egy jó társaság vagyok, ha buli kell.
Ezt mástól kell, Sophie. Ő is ismeri, nagyon szereti, talán kívülről tud valamit mondani. Akármit, ami több mint a semmi.
Mert ez nekem nagyon rosszul esik. Mondjuk úgy. Letargikus lettem. De majd helyre jövök ám! Jobb kedvűbb szoktam én annál lenni alapjáraton, hogy ne szarjam le ezt is egy idő után, és mosolyogjak a világba.
Hisz vannak jó dolgok. Pénteken összefutottunk egy gyorsabb összejövetel erejéig a fősulistársakkal. Húú, de nagyon jó volt, olyan felszabadult, röhögős, hülyülős. Olyan kicsit, mint amikor a nagyon régi ismerősök találkoznak több év után, és a kezdeti nehézségek után úgy beszélgetnek, mint ha el se váltak volna. Hm. hosszú is az az egy hónap külön:) Szóval nagyon jó volt.
Irány Sophie. Nohát, vicces, de kemény három napja nem voltam nála. Ez lehet már rekord! Sütögetés lesz. Azt hiszem talán ott elfelejtem majd a tűz bűvkörében ezt az egészet.
Tanulok-dühöngök-káromkodok-ki nem?
2008 október 21. | Szerző: SorCieRe
Nem tudom kik és mikor….mostanában vagy már régen…de gondolom járt a legtöbb ember valamilyen felsőoktatási intézménybe. Csak nekem akadnak nehézségeim 220 oldal megtanulásával? Mondjuk biztos az is közrejátszik, hogy képtelen vagyok odakoncentrálni, mindig elkalandozom, túl komplikált lett az élet köröttem. De, el nem tudja senki képzelni azt a gyűlöletet, amit én tudok produkálni ilyenkor,ha ennyit kell tanulni egyszerre például a vállalatgazdaságtannal szemben, főleg azzal szemben,aki “tanítja”.
Vagyis próbálja tanítani. Tipikus. Vannak ezek a főiskola (én esetemben) tanárok, akik tulajdonképpen hozzá se szagolnak a tanáriszakmához (tisztelet a kivételnek),mert nem is az a végzettségük,csak ők marha hozzáértőek és bejönnek órát tartani. DE könyörgöm, NEm tudnak!A könyv felolvasása nekem is megy egyedül, nehogy már valaki meg merjen sértődni, ha kihagyom az előadásnak nevezett felolvasósdélutánját.Minek? időpocsék. Jah és gyorsabban is olvasom el,mint ő. Magyarázni…áh az neeeem kell,minek? Okosak már ezek a felnőttpalánták, majd egyedül is megy nekik. Ez mind szép és jól hangzik. De akkor miért vagy tanár? Miért fizetnek? Tévedés ne essék, semmi bajom nincs azzal,ha valaki azt mondja,akkor 1 hónap múlva találkozunk, vizsga, ettől eddig tessék felkészülni a könyvből. (Ami mellesleg több mint 8000 Ft. Szerintetek ki veszi meg? Az jár jól, aki rohan a könyvtárba és sikeresen beelőzi a többit. Ugyanis már szeptember első hetében ki szokták venn iaz összes tankönyvet.)Jahm, meg az olyanok járnak még jól, mint én, akinek a városi könyvtára tök jó és rajta kívül a lótúró se tanul olyan könyvekből a környéken. Én nem veszek meg könyvet az tuti. Feltalálták a szkennelést.Tökéletesen megfelel.)De ilyen nem nagyon van. Sőt még fenyegetőzik, hogy nem lesz elég,amit szerzünk anyag, mert csak kettest tud adni rá. Talán akkor mutasson olyan anyagot,amire jobbat adna. Köszönöm. Maximális segítségnyújtás.Az.Ahogy azt Móricka elképzeli.
ahm. Kicsit le is nyugodtam. Ez volt az a fázis, hogy tanulás közben dühös vagyok és szidom a drága tanárnak nevezett egyéneket. De jól esett,s nem dühből,ezt tényleg így gondolom…ebben az esetben. Tisztelet a kivételeknek. Mert igeeen, van olyna óra, amit ki nem hagynék és imádom a tanárt is, és értem is. A nehezeket is. Talán ez tükrözi, hogy ért hozzá, felkészül az előadástartó….és még élvezetes is. Nem mellesleg, hogy emberként is megkedvelem.
Megyek vissza tanulni^^
Oldal ajánlása emailben
X