Pedálozunk, pedálozzunk

2008 augusztus 26. | Szerző: SorCieRe |

 

Megint egy új nap. Olyan lassan vánszorognak azok a nyavalyás napok. Máskor bezzeg meg úgy tűnik, hogy túl gyorsan telnek, ami igaz is, igazából nagyon gyorsan peregnek, csak néha van olyan, hogy úgy érzem, lassan telik az idő, mert annyira várok valamit.

Jelen pillanatban azt, hogy biciklire pattanhassak, és ne itthon üljek.

Aham, nem gondolná senki, ugye? A gyerekek 14-15 évesen bicikliznek, akkor számít ez menőnek, módinak vagy micsoda. Hát rám, rám jött a biciklizhetnék, Sophie-t is rávettem, és rájöttünk ez mennyire jó, így húsz felett. Ugyan már, a biciklizés nem korhoz kötött! Sőt, igenis többet kéne bicajozni, hiszen sportolsz, ami jót tesz az egészségednek, szervezetednek és nem mellesleg nem szennyezed a környezeted se. Mondjuk ez ránk nem mondható. Már csak azért se, mert ha nem biciklizünk, akkor gyalogolunk, tehát környezetet nem szennyezünk így, viszont szennyezünk úgy, hogy az a hosszú, parázsló, füstöt eregető izé, az a bicajon is a kezünkben van néha. De főként magunkat szennyezzük.

Röhögtünk is rajta- persze, koránt sem annyira vicces- hogy az egészséges életmód a károssal együtt: biciklizés közben cigizünk. Röhejes.

De hát, egyszer élünk. Szeretem azt csinálni, amit akarok, és jelen pillanatomban- annak ellenére, hogy állítólag felnőttnek kéne lennem, én húzok a gyerekkor felé-minden ökörségben benne vagyok és élvezem, kiélem magam. Mikor, ha nem most?

Szóval, most várom, hogy Sophie szóljon, tekerhetünk. De amúgy ez is csak időhúzás, mert igazából a holnapi napot várom, már annyira, hogy tegnap azt hittem kedd van. Jó, oké, nyáron a sok programolásban elvesztem az amúgy mindig tökéletes időérzékem, és sokszor nem tudom pontosan milyen nap is van. De rá szoktam jönni magamtól. Viszont tegnap nem sikerült, így rá kellett kérdeznem, hogy mégis melyik napot írjuk. Elkeserítő volt, hogy még csak hétfő van.

Jaj és hogy miért is várom a holnapot? Mert holnap megyünk kicsit tombolni. Pontosabban, Sophie-val nagyon rég nem buliztunk együtt egy nagyot, nem rúgtunk ki a hámból, nehéz volt rávenni idén- ő már túl felnőtt és fáradós:P- és holnap megtáncoltatom, ugrálunk egy nagyot. Álmival kísérve. Ah, vele se tudom, mihez kezdjek, no, ez már egy másik történet, amiről még magammal is utálok beszélni. És lehet, jönnek Osziék is, Nono örömmel egyezett bele, hogy a távollétében együtt bulizzunk. Ő majd a hétvége felé jön haza, már úgy várom, annyira rég láttam és olyan rég koncerteltünk együtt.

Szeretném, ha ez a szerda sok gondot megoldana. Utána hozzám jövünk lecsengeni. Fordulópont lehetne, Álmival kapcsolatban, csak le kéne vele ülni, és végre nem félni, megbeszélni a dolgokat. Hiába, pocsék nehéz lesz, és nem hiszem már most, hogy lesz rá alkalmam, alkalmunk és egyáltalán sikerül-e. Tekintve, hogy már többször nem sikerült, mert a szó szoros értelmében kerülgetjük a dolgot, mint macska a forró kását.

Majd tudósítok a szerdáról.

Ahogy nagybátyám mondaná: Halál a májra este lesz, mi?

Lehet, hogy nemcsak májra, hanem szívre is fog az menni…